2015 óta a társasági adó fizetésére köteles vállalkozások társasági adójuk egy részéből a társasági adótörvény alapján támogathatják a látvány-csapatsportot vagy a filmipart, a színházak támogatási lehetőségét a kormány az idei évtől megszüntette.

A társasági adónkból jelenleg kétféle módon támogathatjuk a kedvezményezett szervezeteket. Egyrészt közvetlenül a szervezetnek utalással, másrészt a NAV-nak benyújtott adóbevallásban.

Az első esetben a törvényi előírás szerint meg kell fizetni az adóelőleget és az adót, és az éves társasági adóbevallásban jelölni kell, vagy külön nyilatkozatot kell tenni arra vonatkozóan, hogy a befizetendő társasági adónkból mely szervezetet és milyen mértékben kívánunk támogatni. Ezt a törvény adójóváírásra jogosító támogatásként szabályozza.

A bevallás vagy a nyilatkozat alapján a NAV utalja el a támogatás összegét a támogatottként megjelölt szervezetnek, amely a társasági adónk maximum 80%-áig terjedhet.

Ezen felül a vállalkozásnál jelentkező előnyként a támogatás összegének 7,5%-át, de maximum az éves fizetendő adó 80%-ának 7,5%-át jóváírja a NAV az adófolyószámlánkon.

A másik esetben a támogatásnak a közvetlenül a szervezetnek való utalása jogosítja az adózót adókedvezményre. Amennyiben a támogatás összege nem haladja meg az adófizetési kötelezettség 80%-át, akkor azt az adózó közvetlenül levonhatja azt a fizetendő adójából. A levonás eredményeképpen kevesebb lesz a társaság elért nyeresége, ezért a támogatással csökkentett összeg után kell majd megfizetni a társasági adót.

Fontos, hogy a támogatásért cserébe a támogatott szervezet semmilyen ellentételt nem juttathat a társaság számára (például nem reklámozhatja az adott céget.)

A társasági adó törvény lehetővé teszi a kiegészítő támogatás folyósítását is, amely azonban nem csökkenti az adófizetési kötelezettséget, ellenben, ezért a támogatásért cserébe már kérhetjük a támogatott szervezettől, hogy reklámozza cégünket vagy küldjön minden kollégánknak egy játékos által dedikált mezt.

A társaság számára kedvező támogatási forma kiválasztásához előzetesen érdemes áttekintenünk, hogy melyik támogatási forma milyen adminisztrációs teherrel és költséggel jár.

A támogatás tervezésében Irodánk készséggel áll rendelkezésére!